Lydia
Az egész napot otthon töltöttem. Nehogy már elvárják a suli legnépszerűbb lányától, hogy a tegnap esti szörnyűségek után bemenjen a tanítási órákra.
Feküdtem az ágyon és a frissen lakkozott körmömet vizslattam, mikor kopogtattak az ajtón.
- Drágám, Stiles jött hozzád! - nyitott be anya a szobába.
- Ki a fene az a Stiles? - hirtelen le sem esett, hogy kiről beszél.
- Bevett valamit, hogy kissé megnyugodjon, de te nyugodtan bemehetsz! - magyarázkodott anya.
- Köszönöm! - motyogta Stiles. Még mindig fogalmam sincs róla, hogy ki ez.
Anya az ajtót nyitva hagyva magunkra hagyott minket. Megfordultam, hogy szemügyre vehessem a látogatómat.
- Mit keresel te itt? - kérdeztem tőle.
Hirtelen le esett, hogy ki ő. A zakkant osztálytársam, aki szerelmes belém. Scott McCall legjobb barátja.
- Öhm..gondoltam megnézem, hogy vagy. - zavartan ácsorgott az ajtóban.
- Miért? - kérdeztem tőle kissé unottan. Nem szokásom szóba állni a hozzá hasonló srácokkal.
Megpaskoltam magam mellett az ágyat, jelezve ezzel, hogy üljön le, ha már itt van.
- Mert aggódtam miattad a suliban. - milyen figyelmes volt tőle. A pasimnak kellene most itt ülnie és elmondania, hogy mennyire aggódott értem. - Hogy érzed magad?
- Azt hiszem, fantasztikusan! - húzódtam hozzá egész közel. A gyógyszer megtette a hatását. Kezdtem a fellegekben érezni magam.
- Öhmm.. - nyúlt a szekrényemen lévő gyógyszeres dobozért. - Gondolom, nem tudnád elmondani tízszer, hogy mit sütsz kis szűcs. - felvont szemöldökkel néztem rá.
- Mit sütsz kis szűcs. - hadartam el.- Mit sütsz.. - vette az adást és visszatette a szekrényre a dobozkát.
Hirtelen rám tört egy érzés és éreztem, hogy muszáj neki elmondanom mindent.
- Láttam..
- Mit Lydia? Mit láttál?
- Valamit.. - egyszerűen emlékezni is szörnyű érzés.
- Például egy hegyi oroszlánt? - érdeklődött tovább.
- Hegyi oroszlánt.. - bólogattam, bár magam sem voltam biztos benne.
- Biztos, hogy hegyi oroszlánt láttál vagy csak azért mondod, mert a rendőrség azt mondta?
- Hegyi oroszlánt.. - biztosítottam a dologgal kapcsolatban.
Áthajolt rajtam és a szekrényemről elvett egy plüss állatot és felém mutatta.
- Ez mi?
- Hegyi oroszlán. - állapítottam meg büszkén.
- Oké. Te totál beszívtál. - kezdett el nyavajogni, mikor rádőltem a lábára.
Megpaskoltam magam mellett az ágyat, jelezve ezzel, hogy üljön le, ha már itt van.
- Mert aggódtam miattad a suliban. - milyen figyelmes volt tőle. A pasimnak kellene most itt ülnie és elmondania, hogy mennyire aggódott értem. - Hogy érzed magad?
- Azt hiszem, fantasztikusan! - húzódtam hozzá egész közel. A gyógyszer megtette a hatását. Kezdtem a fellegekben érezni magam.
- Öhmm.. - nyúlt a szekrényemen lévő gyógyszeres dobozért. - Gondolom, nem tudnád elmondani tízszer, hogy mit sütsz kis szűcs. - felvont szemöldökkel néztem rá.
- Mit sütsz kis szűcs. - hadartam el.- Mit sütsz.. - vette az adást és visszatette a szekrényre a dobozkát.
Hirtelen rám tört egy érzés és éreztem, hogy muszáj neki elmondanom mindent.
- Láttam..
- Mit Lydia? Mit láttál?
- Valamit.. - egyszerűen emlékezni is szörnyű érzés.
- Például egy hegyi oroszlánt? - érdeklődött tovább.
- Hegyi oroszlánt.. - bólogattam, bár magam sem voltam biztos benne.
- Biztos, hogy hegyi oroszlánt láttál vagy csak azért mondod, mert a rendőrség azt mondta?
- Hegyi oroszlánt.. - biztosítottam a dologgal kapcsolatban.
Áthajolt rajtam és a szekrényemről elvett egy plüss állatot és felém mutatta.
- Ez mi?
- Hegyi oroszlán. - állapítottam meg büszkén.
- Oké. Te totál beszívtál. - kezdett el nyavajogni, mikor rádőltem a lábára.
Allison
Scott-al egész nap az erdőt róttuk. Egy dombon sétáltunk felfelé, amikor megcsúsztam, de idejében sikerült elkapnia.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen! Kiérdemelted, hogy visszakapd a férfiasságod! - nevettem.
Elővettem a telefonom, hogy pötyöghessek egy SMS-t Lydia-nak.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Írok Lydia-nak, hogy megköszönjem a szülinapi cuccot. - válaszoltam, de leintett.
- Nem! Én kikapcsoltam. Most te jössz! - mosolygott rám.
- Teljesen kizárjuk a világot? - lepődtem meg.
- Egy napig csak kibírod, nem?
- Ahjj, csak ezt az egy üzenetet és aztán a tiéd vagyok! - kezdtem el írni.
- Rendben! - mosolygott rám.
- Jó! - néztem rá, majd kézen fogtam és húztam magam után.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen! Kiérdemelted, hogy visszakapd a férfiasságod! - nevettem.
Elővettem a telefonom, hogy pötyöghessek egy SMS-t Lydia-nak.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Írok Lydia-nak, hogy megköszönjem a szülinapi cuccot. - válaszoltam, de leintett.
- Nem! Én kikapcsoltam. Most te jössz! - mosolygott rám.
- Teljesen kizárjuk a világot? - lepődtem meg.
- Egy napig csak kibírod, nem?
- Ahjj, csak ezt az egy üzenetet és aztán a tiéd vagyok! - kezdtem el írni.
- Rendben! - mosolygott rám.
- Jó! - néztem rá, majd kézen fogtam és húztam magam után.
Stiles
Fel - alá járkáltam Lydia szobájába. Nem tudom, hogy mennyi nyugtatót szedett be, éppen ezért nem hagyhatom itt.
Viszont nagyon sok dolgom van még a tegnapi esettel kapcsolatban és Scott - al is össze kellene futnom, hogy megbeszéljünk mindent. Köztük azt is, hogy hova a fenébe tűnt.
- Jó, akkor én megyek.. - mutattam az ajtó irányába. - Magadra hagylak a posztraumás stressz izéddel.. - húztam be magam után az ajtót, mikor Lydia utánam szólt.
- Ühmm..maradj! - nyöszörgött. Biztos a gyógyszerek hatása. Rekord sebességgel nyitottam ki az ajtót.
Körülnéztem, majd becsuktam.
- Hogy én? Maradjak? Itt? - mutattam magamra.
Ez az eddigi leghihetetlenebb dolog - persze Scott farkassá változása után -, ami történt velem rövidke kis életem során.
- Ühüm.. - paskolta meg maga mellett az ágyat.
Nekem sem kellett több, rögtön le is ültem mellé.
- Igen, kérlek.. - simogatta a combomat. - Maradj! - nyúlt az arcomhoz, amit lágyan simogatni kezdett. - Kérlek Jackson..
Ezzel a kijelentésével el is rontott mindent.
- Hát ennyi volt! - beszéltem már inkább csak magamnak, mert Lydia elterült az ágyon.
Szétnéztem a szobába, majd feleszméltem, mikor Lydia telefonját hallottam megszólalni.
- Akarod, hogy megnézzem? - kérdeztem Lydiát.
Mivel még csak arra sem méltatott, hogy válaszoljon - olyannyira kiütötte magát -, hogy úgy döntöttem, megnézem engedély nélkül is. Új üzenet jött.
- Nem tudom, hogy.. - kezdtem el beszélni hozzá, de rögtön a torkomon akadt a szó, mikor megláttam a videót, amit kapott. Aznap este a videókölcsönzőben. Ezt nem hiszem el.
Viszont nagyon sok dolgom van még a tegnapi esettel kapcsolatban és Scott - al is össze kellene futnom, hogy megbeszéljünk mindent. Köztük azt is, hogy hova a fenébe tűnt.
- Jó, akkor én megyek.. - mutattam az ajtó irányába. - Magadra hagylak a posztraumás stressz izéddel.. - húztam be magam után az ajtót, mikor Lydia utánam szólt.
- Ühmm..maradj! - nyöszörgött. Biztos a gyógyszerek hatása. Rekord sebességgel nyitottam ki az ajtót.
Körülnéztem, majd becsuktam.
- Hogy én? Maradjak? Itt? - mutattam magamra.
Ez az eddigi leghihetetlenebb dolog - persze Scott farkassá változása után -, ami történt velem rövidke kis életem során.
- Ühüm.. - paskolta meg maga mellett az ágyat.
Nekem sem kellett több, rögtön le is ültem mellé.
- Igen, kérlek.. - simogatta a combomat. - Maradj! - nyúlt az arcomhoz, amit lágyan simogatni kezdett. - Kérlek Jackson..
Ezzel a kijelentésével el is rontott mindent.
- Hát ennyi volt! - beszéltem már inkább csak magamnak, mert Lydia elterült az ágyon.
Szétnéztem a szobába, majd feleszméltem, mikor Lydia telefonját hallottam megszólalni.
- Akarod, hogy megnézzem? - kérdeztem Lydiát.
Mivel még csak arra sem méltatott, hogy válaszoljon - olyannyira kiütötte magát -, hogy úgy döntöttem, megnézem engedély nélkül is. Új üzenet jött.
- Nem tudom, hogy.. - kezdtem el beszélni hozzá, de rögtön a torkomon akadt a szó, mikor megláttam a videót, amit kapott. Aznap este a videókölcsönzőben. Ezt nem hiszem el.
Kate
Miután Chris és én megbeszéltük, hogyan vadásszuk le az alfát és a falkáját úgy döntöttem, hogy ideje lesz jobban körülnéznem Derek Hale házába, ezért szóltam két emberünknek, hogy kísérjenek el.
- Azt akarja, hogy várjunk!
- Ezzel rémítgettek...halálra. - fordultam a társam felé.
- Ami azt jelenti, nem ölhetjük meg!
- De azt nem jelenti, hogy nem köszönhetünk be! - végülis a szabályok ezt nem tiltják meg.
A vezetésemmel a házba vettük az irányt. Nem értem, hogy Derek ennyi idő után, hogyan képes ebben a koszfészekben élni.
- Nincs itthon. - állapította meg az egyikük.
- Ó, de bizony itt van, csak nem annyira vendégszerető! - mosolyogtam.
- Talán éppen egy csontot ás el a hátsó udvaron! - poénkodott a másik.
- Tényleg? Viccelődsz? Eljövünk ide és tőled csak ennyi telik? Ha provokálni akarod, mondd, hogy kár, hogy meghalt a húga mielőtt kölykezett volna. Rémes. Úgy visított, mint egy malac, amikor kettévágtuk! - kiabáltam.
Ez végre meghozta a kívánt hatást.
Derek ordítva vágta neki mihaszna társamat a falnak. Örülök, hogy ennyire kedves hangulatában találtuk.
Miután másikukat is leterítette, szemtől szembe került velem. Alkalmam lesz végre eljátszani vele.
Elektromos sokkolómat elővéve leterítettem. Csak úgy vonaglott a földön.
- Wow! Ez itt elég formás példány! - céloztam ezzel, tökéletesen kidolgozott izmaira. - Nem is tudom, hogy megöljem vagy nyalogassam.
- Azt akarja, hogy várjunk!
- Ezzel rémítgettek...halálra. - fordultam a társam felé.
- Ami azt jelenti, nem ölhetjük meg!
- De azt nem jelenti, hogy nem köszönhetünk be! - végülis a szabályok ezt nem tiltják meg.
A vezetésemmel a házba vettük az irányt. Nem értem, hogy Derek ennyi idő után, hogyan képes ebben a koszfészekben élni.
- Nincs itthon. - állapította meg az egyikük.
- Ó, de bizony itt van, csak nem annyira vendégszerető! - mosolyogtam.
- Talán éppen egy csontot ás el a hátsó udvaron! - poénkodott a másik.
- Tényleg? Viccelődsz? Eljövünk ide és tőled csak ennyi telik? Ha provokálni akarod, mondd, hogy kár, hogy meghalt a húga mielőtt kölykezett volna. Rémes. Úgy visított, mint egy malac, amikor kettévágtuk! - kiabáltam.
Ez végre meghozta a kívánt hatást.
Derek ordítva vágta neki mihaszna társamat a falnak. Örülök, hogy ennyire kedves hangulatában találtuk.
Miután másikukat is leterítette, szemtől szembe került velem. Alkalmam lesz végre eljátszani vele.
Elektromos sokkolómat elővéve leterítettem. Csak úgy vonaglott a földön.
- Wow! Ez itt elég formás példány! - céloztam ezzel, tökéletesen kidolgozott izmaira. - Nem is tudom, hogy megöljem vagy nyalogassam.
Stiles
- Helló! Megint én vagyok. Figyelj! Megtudtam valamit és nem tudom, mit csináljak. Ha bekapcsolnád a mobilodat most nyomban, akkor az nagyon jó lenne, mert különben kinyírlak! Világos voltam? Kinyírlak! Túlságosan kiborultam, hogy részletezzem milyen módszerrel, de tuti, hogy neked véged, oké? Arrgh! Viszlát! - dobtam le az ágyra a telefonomat. Mióta eljöttem Lydia - tól, próbáltam elérni Scott-ot, de folyton a hangpostája kapcsol be. Nem érti meg, hogy vészhelyzet van? Hogy innestől kezdve az egész életünk vészhelyzet?
Totálisan kibuktam a mai nap miatt. Nem elég, hogy Lydia teljesen kész van, még Scott se veszi fel a telefont. Gondolkodásomat apa zavarta meg, aki sikeresen a szívbajt hozta rám.
- Kérlek mondd, hogy csupa jó hírt hallok ma a fogadó órán! - már csak ez hiányzott. Mostmár Harris is idegesít.
- Pff, attól függ mi a jó hír neked! - próbáltam előtte halál nyugodt maradni, ami valljuk be nem könnyen ment. Apa nem érdemli meg, hogy hazudjak neki, de ha kiderülne, hogy Scott-ból vérfarkas lett és egy hatalmas, gonosz alfa gyilkolászik kedve szerint Beacon Hills-be, szerintem bezárna valami elmegyógyintézetbe és soha többé nem szólna hozzám. Aztán itt van a kémia, amiből szerintem meg fognak húzni, csakúgy, mint Scott-ot.
- Nekem az lenne, hogy mindenből ötösre állsz és a magatartásod is jó! - el kell, hogy szomorítsam, de ezek közül egyik sem igaz.
- Azt hiszem, át kéne gondolnod a definíciót! - javasoltam higgadtan.
- Értem! - zárta rövidre a témát és itthagyott a szobámba.
Lydia mobilját a biztonság kedvéért elkoboztam tőle és újra meg újra megnéztem a videót. Scott még mindig nem jelentkezett és ha eddig nem aggódtam eléggé, akkor most már szinte idegbajos vagyok.
- Gyerünk Scott! Hol a francban vagy? - kérdeztem inkább magamtól.
Scott
Allison-al tölteni a szülinapját életem legszebb döntése volt. Nagyszerű lány. Folyton megnevettet, boldoggá tesz, megért. Különleges részévé vált az életemnek.
Átsétáltuk az egész erdőt, át a hídon, patakon és mindenen, ami az utunkba állt.
Stiles
Ültem a szobámba és ismételgettem a videó megnyitását. Már vagy ezerszer megnéztem. Úgy éreztem, hogy tartozom Lydia-nak azzal, hogy kitörlöm ezt a borzalmat. Így hát meg is tettem. Hogy jó ötlet volt-e? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy meg kellett tennem.
Kate
Derek Hale itt fekszik előttem ártalmatlanítva az őt ért elektromos sokktól és mégsem tudom, hogy pontosan mit is kezdjek vele.
- Kilencszázezer Volt! - néztem végig mosolyogva drága fegyveremen. - Te soha nem bírtad az áramot, igaz? Sem a tüzet. Ezért most beavatlak egy kis titokba. Talán így...segíthetünk egymásnak. Igen, a húgodat feldarabolták, hogy téged idecsalogassunk és elkapjunk. Kellemetlen és őszintén nekem kissé gusztustalan, mint a texasi láncfűrészes, de így igaz. És most jön az a rész, amitől úgy érzed tökön rúgtak. Nem mi öltük meg. Azt hiszed hazudok? - tettem fel neki a kérdést, mikor elég érdekesen nézett rám. Hát persze, hogy nem hisz nekem. Sose hitt.
- Nem ez lenne az első eset! - szorította össze a fogait.
- Ó, édesem! Jó..hallgasd meg a szívemet és mondd, hogy hazudok! - mentem hozzá egészen közel.- Rendben?
- Nem..mi..öltük..meg..a..húgodat! - suttogtam lassan a fülébe.- Hallottad? Nem volt ugrás, sem kihagyás csak a kőkemény igazság szabályos dobbanása. Harapásnyomok voltak a húgod testén Derek! Szerinted mitől? Hegyi oroszlán? Te miért nem segítesz nekem? Ismerd el, állandóan azon agyalsz, hogy az alfa ölte meg. Nem kell mást tenned, csak megmondani ki ő és mi elintézzük helyetted. Probléma megoldva és mindenki boldog lesz! Kivéve, ha te sem tudod, hogy ki ő! - nevetséges ez az egész. - Jó! Tudod, hogy ki az, aki teljesen felesleges?
Mihelyst befejeztem a mondatot, megpördültem és tüzelni kezdtem, de valószínűleg megérezte és már csak hűlt helyét találtam. Talán jobb is így.
Dr. Deaton
- Helló Scott! Megint én vagyok. Csak tudni akartam, hogy mi van veled ma. Már egy órája itt kellene, hogy legyél. Talán elfelejtetted. Nem érdekes, csak hívj vissza, hogy tudjam minden rendben. Jól van. Ennyi!
Scott-nál megszokott a kb 2 perces késés, de ide sem szólt, hogy esetleg ma nem szándékozik bejönni.
- Stilinski seriff? - kérdeztem az ajtóüvegben meglátott emberalaktól.
- Nézze, utálom, hogy zaklatnom kell, de szorít az idő, hogy megtudjam mivel állunk szemben!
- Megtisztelő, hogy tőlem kér segítséget, de ahogy már mondtam, nem vagyok szakember! - még csak az kellene, hogy teljesen belefollyak ebbe az ügybe.
- De múltkor szinte biztosra mondta, hogy hegyi oroszlán volt.
- Így van! - erősítettem meg korábbi állításomat.
- Mutatnák valamit! - kezdett keresni valamit a seriff a lapjai között. - Most volt egy kis szerencsénk, bár a videó tk-ban nem volt kamera, a szomszédos parkolóban lévő megfigyelő kamera készített pár videófelvételt. Nézze meg a hegyi oroszlánunkat! - adott a kezemben egy fényképet.
- Itt egy másik!
- Érdekes! - szólaltam meg, mikor letette elém a második fotót. Egy hatalmas bestia volt rajta.
- Valójában ez az, ami érdekes! - adta oda az utolsó nála lévő fotót.
A bestia emberi alakot öltve távozott a parkolóból.
- Értem mire gondol.
- Még nem láttam pumát ilyen helyzetben! - csóválta a fejét.
- Én nem mondhatnám, hogy láttam. Ez bizony probléma.
- Először arra gondoltam, hogy talán medve, de a medve nem fut két lábon!
- Nem, négy lábon futnak! Nézze, ahogy mondtam ehhez szakember kell! - próbáltam lerázni magamról az ügyet.
- Igen, igen, de lehet, hogy mégis hegyi oroszlán!?
- Bocsánat, de van egy beteg dobberman és muszáj megnéznem! - hárítottam el a felvetését, majd elindultam.
- Nincs más ötlete?
- Sajnálom! Higyje el, szívesen segítenék, de a beteg...
- Igen, kutya...hallottam! - nem szívesen okozok a törvény embereinek csalódást, de ebben nem segíthetek. - Kösz, hogy meghallgatott!
- Megtisztelő, hogy tőlem kér segítséget, de ahogy már mondtam, nem vagyok szakember! - még csak az kellene, hogy teljesen belefollyak ebbe az ügybe.
- De múltkor szinte biztosra mondta, hogy hegyi oroszlán volt.
- Így van! - erősítettem meg korábbi állításomat.
- Mutatnák valamit! - kezdett keresni valamit a seriff a lapjai között. - Most volt egy kis szerencsénk, bár a videó tk-ban nem volt kamera, a szomszédos parkolóban lévő megfigyelő kamera készített pár videófelvételt. Nézze meg a hegyi oroszlánunkat! - adott a kezemben egy fényképet.
- Itt egy másik!
- Érdekes! - szólaltam meg, mikor letette elém a második fotót. Egy hatalmas bestia volt rajta.
- Valójában ez az, ami érdekes! - adta oda az utolsó nála lévő fotót.
A bestia emberi alakot öltve távozott a parkolóból.
- Értem mire gondol.
- Még nem láttam pumát ilyen helyzetben! - csóválta a fejét.
- Én nem mondhatnám, hogy láttam. Ez bizony probléma.
- Először arra gondoltam, hogy talán medve, de a medve nem fut két lábon!
- Nem, négy lábon futnak! Nézze, ahogy mondtam ehhez szakember kell! - próbáltam lerázni magamról az ügyet.
- Igen, igen, de lehet, hogy mégis hegyi oroszlán!?
- Bocsánat, de van egy beteg dobberman és muszáj megnéznem! - hárítottam el a felvetését, majd elindultam.
- Nincs más ötlete?
- Sajnálom! Higyje el, szívesen segítenék, de a beteg...
- Igen, kutya...hallottam! - nem szívesen okozok a törvény embereinek csalódást, de ebben nem segíthetek. - Kösz, hogy meghallgatott!
Allison
Mikor már eléggé besötétedett ahhoz, hogy az erdőben mászkáljunk, úgy döntöttünk Scott-al, hogy ideje hazamenni.
- Szóval, ha őszinte akarok lenni, ez volt...a tökéletes születésnap! - mosolyogtam Scott-ra. Most először szebbé tette valaki a születésnapomat.
- Jó! - nevetett. - Én tudnám, ha hazudnál!
- Ó, igazán?
- Az áruló jelből! - elég kíváncsivá tett ezzel a kijelentésével.- Piszkálod a szemöldököd. Itt! - simította végig a szemöldököm végét.
- Lássuk csak, most rájössz, hogy hazudok? - térdeltem fel vele szembe az ülésre. Az ujjait kezdtem el puszilgatni. - Jó lenne, ha a szüleim nem jönnének haza a fogadó óráról és veled lehetnék egész nap.
- Egész nap?
- Öhmm..egész éjjel! - mosolyogtam rá.
- Velem? - mosolyogott vissza rám. Hirtelen elkomorult az arca. - Ó egek, ma van a fogadó óra. Ott kellett volna lennem! Ajjh, mindenből hármasra állok!
- De már elkezdődött! - világosítottam fel.- Pont most!
Harris
- Jackson nagyon motivált diák! - kezdtem bele Mr. és Mrs. Whittemore-nak elmagyarázni, hogy miért kell itt lenniük ma este. - Sőt..azt is mondhatnám, meglepően igyekvőbb!
- Igen, reméljük most majd lazít egy kicsit! Túl szigorú önmagához, de tudja azt hiszem ez azért van, mert adoptált gyerek!
- Azt hiszem értem! Sosem találkozott a biológiai szüleivel!
- Igen így van! Meg akar felelni, szinte kényszeresen! Azért, hogy büszkék legyenek rá azok, akiket nem is ismer.
- Nekem úgy tűnik, most még inkább felerősödött benne a megfelelési vágy! Ne vegyék sértésnek, de nála ez már - már megszállottság.
Lydia értekezlete:
- Meg kell mondjam Lydia- ról órákig mesélhetnék!
- Ahogy jósoltam. - szólalt meg Mr. Martin.
- Már megint, most is túlreagálod!
- Miről van szó? A jegyei? Koncentrációhiány? Szeszélyes magatartás?
- Nem én mondtam, hogy válasszon kivel akar élni. Nem, mintha egy 16 éves lány fel tudná ezt dolgozni!
- Kérem, mondj el mi a probléma!
- Nem tudok róla, hogy probléma lenne! - válaszolt a tanár nő. - Őszintén, Lydia az egyik legjobb diákom, akit tanítottam. Teljesítménye az emelt szintű tárgyakból jóval az átlag fölött van. Nagyon szeretném, ha készítenénk egy IQ tetsztet , mivel a közösségben kiemelkedő szerepet játszik. Igazi vezető egyéniség!
Stilinski seriff
- Stiles! Igen, igen! Azt hittem Stiles a vezetékneve!
- A vezetékneve Stilinski! - az edző egy kicsit már most kezd az agyamra menni.
- Maga Stiles Stilinskinek nevezi a gyerekét?
- Nem, csak szereti, hogy ha így szólítják! - magyaráztam.
- Én azt szeretném, ha muffinnak szólítanának! Mi a keresztneve?
Ahelyett, hogy válaszoltam volna, megkocogtattam az ő nevével ellátott aktát.
- Wow! Mi ez, ha nem gyermek bántalmazás? - most akkor fogadó óra van vagy pedig megbeszéljük, hogy hogyan nevezzem a gyerekemet? - Azt sem tudom, hogy kell ezt kiejteni! - forgatta a kezébe.
- Az anyja apját hívták így!
- Maga nagyon szeretheti a feleségét!
- Igen, így volt!
- Nos, ez kezd kissé kínos lenni!
- Jó! Mi lenne, ha rátérnénk a fogadó óra lényegére muffin?
- Tetszik az ötlet! Tehát Stiles! Remek kölyök. Koncentráció nulla, nagyon okos, de soha nem él a tehetségével.
- Ezt, hogy érti? - vágtam közbe.
- Nos a félévi záróvizsgályában részletes történelmi visszatekintést ad a körülmetélésről! - te jóságos úr isten!
- Hát szerintem ennek van történelmi jelentősége, igaz?
- De gazdaságtant tanítok! - világosított fel.
- Ó, az kár!
Melissa
- Hol a pokolban vagy? Gyere az iskolába, most! - hívtam fel Scott-ot a mobilján, ami nem meglepő módon ki volt kapcsolva.
- Mi lenne, ha elkezdenénk? - kérdezte tőlem Mr. Harris.
- Rendben!
- Mintha Scott esze máshol járna mostanában és a teste is. Én úgy vélem, ennek köze lehet az otthoni helyzethez.
- Én viszont nem értem, hogy mit ért azon, hogy otthoni helyzet!
- Konkrétan egy autoriter személy hiányát!
- Én vagyok az a személy szóval..
- Öhmm..bocsánat! - szabadkozott. - Hadd magyarázzam meg! Úgy értem, hiányzik a férfi tekintet!
- Ó, higyje el, hogy jobban megvagyunk, hogy ő nincs a képben! - nyomogattam a telefonom.
- Scott is így érzi?
- Igen, azt hiszem! Remélem!
- Nehéz változásokon megy keresztül, több odafigyelésre van szüksége! Irányító kézre a fejlődéséhez!
Chris
- Allison Argent! Rendkívül bájos lány és gyorsan beilleszkedik a költözések ellenére.
- Tudjuk ez nehéz neki, de szükségszerű teher!
- Szükségszerű vagy sem, de készüljenek fel, hogy..hmm..hogyan fejezzem ki?
- Hogy fellázad? - kérdeztem vissza.
- Hálásak vagyunk, hogy aggódik, de nagyon jó a kapcsolatunk a lányunkkal! - mosolygott rá Victoria is. - Nagyon őszinte és nyitott.
- Ezt örömmel hallom és remélem, már jobban érzi magát!
- Nem volt az órán? - kérdeztem rá.
- Ó, nem volt iskolában! Láttam a naplót! - ez mégis hogyan történhetett meg?
Scott
- Scott azonnal hívj vissza! - hallottam meg anyámat telefonálni.
- Ó, uram ég!
- A mamád? - kérdezte Allison.
- Igen, most van végem!
Ha anya szeme elé kerülök egyszer, biztos, hogy nem élem meg a másnapot.
Chris
Mindvégig azt hittem, hogy a lányom sosem lenne képes ellógni egyetlen egy óráról sem, erre tessék, az egész napot kihagyja.
- Allison! Vedd fel a mobilt! Megkönnyítenéd vele a helyzeted a lógás miatt! - magyaráztam a telefonba, de mintha csak a levegőbe beszéltem volna, senki sem volt vonalban. - Jobban teszed, ha visszahívsz, különben megemlegeted a büntetést! - tettem le.
- Kate sem tud róla semmit! - fordult felém kétségbeesetten Victoria is, aki időközben a húgommal beszélt.
- Ő nem tesz ilyet! - próbáltam menteni a menthetőt, bár elég ideges voltam.
- Bocsánat! Önök ugye Allison szülei? - jött oda hozzánk egy - harmincas évek - elején járó nő. - Scott anyja vagyok. Sajnos meg kell, hogy mondjam, ő nem veszi fel a mobilját!
- Maga az anyja? - kérdeztem tőle idegesen.
- Ez elég urán hangzik. Mintha vádolna! - tárta szét a karját.
- Nos, arra aligha lehetek büszke, hogy a fia ma szó szerint elrabolta a lányomat! - kezdtem kikelni magamból.
- Miből gondolja, hogy nem a lánya találta ki, hogy lógjanak?
- A lányom... - kezdtem bele, de a közelben lévő kocsi ajtajának a nyitódása félbe szakított. - ...épp ott jön! - könnyebbültem meg.
- Menjünk! - indultam el, Victoria - val a nyomomban.
Scott
Sem anya, sem pedig Allison szülei apró jelét sem mutatták annak, hogy örülnének a mai akciónknak.
- Elárulnád, hogy hol jártál? - esett nekem anya, mihelyst meglátott.
- Sehol, anya! - próbáltam higgadtan válaszolni.
- Ami azt jelenti, hogy nem az iskolában!
- Úgy valahogy... - adtam meg magam.
Tisztában vagyok vele, hogy anya ellen sosem kerülhetek ki győztesen.
- Nem az ő hibája. Születésnapom van és ő csak...
- Allison! - jelentek meg a látóteremben Allison szülei. - A kocsiba! - utasította.
- Allison! - jelentek meg a látóteremben Allison szülei. - A kocsiba! - utasította.
Hirtelen történt minden. Először csak a halk sikkantásom és az igyekvő embertömeg, ahogy próbálnak menekülni a suli elől. A vér megfagyott az ereimben, a szívem pedig a torkomban dobogott. Most nincs itt se Derek, se Stiles, mikor szükségem lenne rájuk. Mi van, ha az alfa van itt?
Idegesen néztem a riadt embereket és kerestem a pánik forrását.
- Allison! - kiáltottam rá megszeppent barátnőmre, akit kis híján elütött egy kocsi, de éppen idejében löktem félre.
Stilinski seriff megjelent a helyszínen, de egy autós nem figyelt és elütötte. Szerencsére nem lett komoly baja.
Két lövés vonta el a figyelmemet. Allison apja volt az.
Két lövés vonta el a figyelmemet. Allison apja volt az.
- Te jó ég! - estem kétségbe. Elgondolkodtam, hogy ha most megölte az alfát, akkor végre boldogan élhetem az életem. Mindemellett megrémített a dolog, mivel honnan tudjuk biztosra, hogy tényleg meghalt?
Mindenki odasétált a tetemhez. Egy fiatal puma volt az. Totál kiakaszt ez az egész ügy már tényleg.
Ki akarok végre szállni ebből az egészből.
