9. rész/The Tell (I/II)

Lydia

Jackson-al elmentünk a közeli áruházba,ahol videókat lehet venni.

-A nagy dobás,nem csak a legjobb kosaras film,de a valaha készült legjobb sportfilm!-veszekedtünk Jackson-al egy hülye filmen,amit semmi kedvem sem volt megnézni.

-Igen!

-Gene Hackman-el és Dennis Hopper-el!

-Igen!

-Lydia! Esküszöm,hogy imádni fogod!-próbált meggyőzni,pedig tudhatná,hogy amit a fejembe veszek,akkor hajthatatlan vagyok.

-Nem!-feleltem. 

-Én nem nézem meg újra a Szerelmünk lapjait!-emelte fel a hangját. Jelentőségteljesen ránéztem. 

Jackson

Lydia-val veszekedni lehetetlen. Ezt együtt töltött napjaink alatt már simán megtanulhattam volna. Besétáltam az üzletbe és keresgéltem a videók között.

-Egy filmet keresek! A Szerelmünk lapjait!-kiáltottam,hátha az eladó meghallja. Közben csörgött a telefon is. A villany pislákolt és senki sem jött segíteni.-Helló! Dolgozik itt valaki?-néztem körbe. Sétálgattam a sorok között,de senki.-Ez nem lehet igaz!

Egy pillanatra megálltam. Egy bakancsot láttam kilógni az egyik sorból. Közelebb sétáltam. Mikor közel értem és befordultam a sorba,egy halott férfit láttam. Szét volt tépve a nyaka. Sokkot kaptam. Hátráltam mindaddig,amíg bele nem ütköztem a létrába,ami hangos csattanással eldőlt és leverte a pislákoló villanyt. Most már totálisan ki voltam akadva. Megfordultam és egy óriási izét láttam magam előtt. Vörösen villogtak a szemei és félelmetes morgó hangot adott ki. Na most végem van! Beugrottam az egyik polc elé és vártam. Mikor semmi gyanúsat nem érzékeltem,óvatosan kinéztem. Az az izé elrohant előttem. Talán csak játszik,de őszintén megmondom,féltem. Pedig kemény pasi vagyok. Halkan vettem a levegőt,mikor a fejemre esett pár videó. A polcok egymásra dőltek és mikor próbáltam kiugrani,a lábam is beszorult alá. Paráztam. Az az izé a hátamra mászott és a nyakamra tette a kezét..ha egyáltalán az van neki. És otthagyott. Elszaladt. Kiugrott az ablakon. Hallottam Lydia sikoltását. 

Stiles

Apámmal a szolgálati autójában ültünk és ettünk.

-Hmm,elfelejtetted a sült krumplimat?-kérdezte a szendvicsével hadonászva. 

-Nem szabad krumplit enned,főleg meg sült krumplit.

-Halálos fegyvert viselek! Ha sült krumplit akarok,megszerzem!-felelte.

-Ha azt hiszed azért,mert bővített mondatokban beszélsz igazad van,akkor közlöm,hogy nagyon tévedsz!-rám nézett és nem szólt semmit. Beleittam az üdítőben,amikor megszólalt apám adóvevője.

-Egyes egység! Veszi az adást?-nyúltam az adóvevőért,de apám elvette a kezem.

-Itt az egyes,vétel!

-Jelentettek egy esetet,valószínűleg 187-es!

-Gyilkosság?-esett ki a sült krumpli a számból. 

Apám a helyszínre hajtott és amit ott láttam totál ledöbbentett. Jackson és Lydia álltak a mentő autó mellett. 

-Maradj itt!-utasított apám.-Paul zárják le a területet!

-Ilyen nincs!-néztem Jackson-ra.

Jackson

-Mi a francért nem mehetek haza? Jól vagyok!-kiabáltam a seriffel. 

-Megértem, de a mentős szerint alaposan beverted a fejed! Tudnunk kell, hogy nincs zúzódásod!

-Mondja, mit nem ért abban, ha azt mondom, hogy jól vagyok?-tettem fel a kérdést. Hát ekkora agyamentet. -Haza akarok menni! Engedjenek haza!-kiabáltam. 

-Jó, megértem..

-Nem, maga nem érti és ettől tényleg agyvérzést kapok, mert olyan egyszerű, hogy még egy minimálbéres zsaru, mint maga is meg kell, hogy értse! Haza akarok menni! Érti?-ordítoztam. 

-U, nahát az ott egy holttest?-lelkesedett be a kis mitugrász Stiles, aki fogalmam sincs, hogy mit keres egyáltalán itt. Az apja jelentőségteljesen ránézett, ő pedig engedelmesen visszaült a kocsiba. Az eszem megáll. A kis hülye. 

Derek 

-Most már felfogtad?-kérdeztem Scott-ot, amint a videó kölcsönzőben történt esetet végig nézte. 

-Azt értem, hogy megöl embereket, de nem értem miért! Mert ugye nem ez a szokás..nem gyilkolunk találomra az éjszaka közepén, igaz?-esett kétségbe.

-Nem. Mi ragadozók vagyunk! Nem kell gyilkosnak lennünk..-feleltem.

-És ő miért gyilkos?

-Ezt kell kiderítenünk..-feleltem olyan sejtelmes hangsúllyal, amivel rendszerint Scott-ot totál ki tudom készíteni. Elindultam lefelé a tetőn, Scott pedig utánam. Azt hiszem, hogy még jó farkast tudok faragni belőle. Egyenesen az ideiglenes házamba indultunk.

-Tudod, van egy életem is..-kezdett bele a mondandójába, ám félbeszakítottam.

-Nem, neked nincs!-mondtam tök természetesen. 

-De igen! Felőlem mondhatod, hogy azt akarja, hogy legyek a játékszere vagy..-akadt ki. 

-A falka tagja!-javítottam ki. 

-Mindegy! Meg kell csinálnom a leckét, el kell mennem a szülőire holnap, mert bukásra állok kémiából, érted?-tárta szét a kezét. 

-Leckét akarsz csinálni vagy inkább életben maradni?-tettem fel ezt az egyszerű kérdést.-Már alig egy heted van teliholdig, ha nem ölsz vele, ő megöl téged!

-Ne szórakozz! Ki találta ki ezt a szabályt?

-Ez a belépő a falkába!

-Tudod mi kell még a belépéshez? A gimnáziumi érettségi és ehhez nem kell megölnöd senkit! Miért nem tudod egyedül megtalálni? Miért nem mész a szag után, hogyha ember? 

-Mert az ő szaga, ha ember is egészen más, de te ismered! Mert köztetek kapcsolat van, olyan kapocs, amit nem értesz! Ha megtanítalak uralni a képességeidet, meg tudod találni! 

-Ha segítek neked, le tudod állítani?-na végre. 

-Egyedül nem! Többen erősebbek vagyunk. A falka teszi erőssé az egyént! 

-De hogy segítsek, ha gőzöm sincs mit tegyek?-esett kétségbe. 

-Úgy, hogy majd megtanítalak! Emlékszel mi történt mikor először a karodba lőttek? Miután eltaláltak? 

-Visszaváltoztam!-bólogatott. 

-És amikor elütött a kocsi, ugyanígy volt, igaz?-sétáltam hozzá közelebb.-Mi a közös nevező?

Nem tudta a választ ezért megfogtam a kezét és kicsavartam a csuklóját. 

-Mi a francot csinálsz?-ordított.

-Begyógyul. 

-De most fáj!-nézett rám. 

-Ettől maradsz ember! A fájdalomtól.-mondtam, ő pedig visszaállította a kezét.-Talán túléled.-vontam meg a vállam, majd felsétáltam az emeletre.

Allison

A suliba készülődtem. Bepakoltam a könyveimet a táskában és éppen indulni készültem, amikor Kate jött be a szobámba. 

- Szia! - köszöntött mosolyogva. - Figyelj! Szörnyen szégyenlem magam a tegnapi hülye viselkedésem miatt.

Meglep, hogy eszébe jutott bocsánatot kérni, habár Scott-nak kellene mindezt mondania. 

- Ó, már el is felejtettük! - mentettem magam a beszélgetés alól. 

- Nem! Én még emlékszem! Gyerünk, nevezz hülye banyának vagy valaminek! 

- Te csak meg akartál védeni! - mosolyogtam rá. 

- Igaz, de undok dög voltam, aki most átadja a szülinapi ajándékod, remélve, hogy megbocsájtasz! - nyújtott felém egy piros színű dobozkát. 

Mosolyogva vettem ki a kezéből és rögtön ki is nyitottam. A doboz tartalma egy csodaszép nyaklánc volt. Elképedve néztem rá.

- Megbocsájtasz? - kérdezte mosolyogva, holott már ő is tudta a választ. 

- Hát persze, ez gyönyörű!

- Családi örökség! Te ismersz! Tudod, gyűlölök minden szentimentális kacatot, de ez.. Nézd a szimbólumot a medál közepén! Látod?

- Igen! - bólogattam. 

- Ha valaha többet akarsz tudni a családról, nézz utána! 

- Szóval dolgozzak meg érte? - kérdeztem mosolyogva. Nem bántam sosem, ha valamiért igazán meg kellett dolgoznom. Így sokkal nagyobb a sikerélményem. 

- Némely titokért érdemes! - akasztotta a nyakamba a láncot. 

Mosolyogva a nyakába ugrottam és megöleltem. 

- Szia! - köszöntem el, majd siettem ki a szobámból. 

Büszkén sétáltam végig a suli folyosóján, majd a szekrényemhez mentem. Mikor kinyitottam, kis híjján szívrohamot kaptam, mert héliummal töltött léggömbök szálltak ki belőle. 

Próbáltam gyorsan visszagyömöszölni őket a szekrénybe, mielőtt még bárki is megláthatná, hogy szülinapom van ma. 

A szekrényem ajtajára tűzött papírt kivettem, majd megnéztem, hogy ki tette ezt szegény szekrénnyel. 

Miközben olvastam Scott sétált oda hozzám. 

- Ma van a szülinapod? - kérdezte mosolyogva. 

- Nem, nem, nem..vagyis igen. Kérlek ne mondd el senkinek! Nem tudom, hogy Lydia hogy jött rá! - magyaráztam neki kicsit idegesen. 

- És miért nem tudhatom? - kérdezte kicsit csalódottan. 

- Nem akarom, hogy mindenki tudja, mert...a 17. - suttogtam. Meglepetten nézett rám. 

- 17 vagy? 

- Na ez az, amit kihagynék! - kezdtem ideges lenni. 

- Miért? Vagyis..én..én totál megértem. Évet kell ismételned, mert túl sokat költöztetek, nem? - ezt meg hogy csinálja? 

Ahelyett, hogy bármit is mondtam volna neki, közelebb sétáltam és megcsókoltam. 

- Ezt miért kaptam? - mosolygott. 

- Mert szó szerint te vagy az első, aki megtalálta a helyes választ! Mások mindig azt kérdezik, miért? Évvesztes vagy? Nem mentél át valamiből? Öhm..terhes vagy? 

- Ezt mondják a szülinapodon? - kérdezte szomorúan. 

- Igen! Egész nap! 

- És öhm..ha most lelépnénk? - vetette fel ezt a kicsit merész ötletet. 

- Lógjunk az óráról? 

- Igen, egész nap!

- Engem kérsz, hogy lógjam el az egész napot? Engem, aki egy órát sem bliccelt még el soha? Nem.. - ráztam a fejem nemlegesen. 

- Figyelj, ez tökéletes! Ha elkapnak, simán megúszhatod! - érvelt, valljuk be nagyon jól. 

- És ha téged kapnak el? 

- Erre most ne is gondoljunk! - indultunk el a folyosón. 

Stiles

A kémia óra nagy szívás. Egyáltalán azt sem értem, hogy nekünk minek kell ezt tanulni? 

- Csak emlékeztetném önöket, hogy ma van a szülői fogadóóra. Az a diák, akinek hármas alatti az átlaga, el kell jönnie. Nem mondok neveket, mert az szégyen és az önutálat éppen elég büntetés nekik. Látta valaki Scott McCall-t?  - kérdezte Harris, majd megát közvetlen az asztalom mellett, ahol szorgalmasan húzgáltam ki a tankönyvben a fontos részeket. Mikor feleszméltem, Jackson sétált be az ajtón. Elég szarul nézett ki. Mondjuk nem csodálkozom rajta a tegnap este történtek miatt. 

Harris odasétált hozzá, a vállára tette a kezét és figyelmét teljesen Jackson-nak szentelte. 

- Jackson, ha bármien okból kifolyólag korábban kell elmennie, csak szóljon! - megpaskolta a hátát, majd a táblához sétált. - Figyelem! Kezdjék el olvasni a 9. fejezetet! Mr. Stilinski! - felfigyeltem a nevem hallatára. - Kérem ne használja a könyvkiemelőt a könyvben! Ez kémia, nem kifestőkönyv! - na már most idegesít a tag. 

- Hé Danny! - fordultam oda az előttem ülő sráchoz. - Kérdezhetek valamit? 

- Nem! - adta meg a tömör választ. Mindenki roppant kedves hangulatban van ma. 

- Azért megkérdezem! Öhm..láttad ma Lydia-t az osztályban? - kérdeztem, remélve, hogy igennel fog felelni a tegnap történtek után. 

- Nem! - nagyszerű. Kösz, Danny! 

- Kérdeznék még valamit! - nem tágítottam.

- A válasz akkor is nem! 

- Tudod, hogy mi történt vele és Jackson-nal tegnap este? - tértem a lényegre. 

- Jackson nem avatna be. 

- De ő a legjobb haverod! - lemaradtam valamiről? 

Danny csak megvonta a vállát, ezzel lezártnak tekintette a témát. De még mindig kíváncsi voltam egy dologra. 

- Csak még egy kérdés! 

- Micsoda? - kérdezte a kelleténél hangosabban. 

- Tetszem neked? - még én is ledöbbentem, hogy képes voltam ezt kimondani. 

Annyira közel hajoltam Danny-hez, hogy megtudhassam a választ, hogy kizuhantam a padból, elég nagy zajt keltve. Gratulálok Stiles, ezt összehoztad! 

Scott

Végre sikerült rávennem Allison-t, hogy a szülinapját igazán velem tölthetné. Miután beleegyezett, siettünk a kocsihoz.
- Talán mégsem jó ötlet! - mondta, miután beszálltunk.- Ha az apám rájön, megöl!
- Mindig azt teszed, amit ő mondd? - kérdeztem pimaszul.
- Nem igazán! - mosolygott.
- Jó, induljunk!
- Hová megyünk?
- Nem tudom. Valahová! Bárhová! - utasítottam idegesen Allison-t, mert a visszapillantó tükörben egy rendőr autót vettem észre.
- Ha meglátnak szobafogságot kapok!
- Kérlek, indulj! - utasítottam.
- Vagy kirúgnak!- sorolta tovább a problémákat.
- Allison kérlek indíts már!
Végre kitolatott a parkolóból, ezzel magunk mögött hagyva a zsarukat.

Jackson

Mostanában egyre több furcsa dolog történik velem. Vegyük például a nyakamat. Amióta Derek Hale itt járt a suliban, iszonyatosan fáj. Miután letusoltam, a szekrényemhez mentem, befújtam magam egy kis spray-vel, majd becsaptam a szekrényajtót. A figyelmemet egy sötétben világító szempár vonta magára. Annyira emlékeztetett a tegnap este történtekre. Habár még Danny-nek sem beszéltem róla, eléggé felkavart az eset. Egy puma vagy hegyi oroszlán vagy akármi is ez, szabadon futkos és egyre többen halnak meg. Mégsem tesz senki semmit.
A pirosan világító foltok egyre közeledtek, mígnem már szinte a szekrényre voltam kenődve, annyira féltem. Egyik csapattársam jelent meg előttem. Ilyenkor vágnám jól fejbe, amirt világító fülhallgatóval mászkál. Miután kezdtem végre lenyugodni, megfordultam és szabályosan fel akartam ordítani. Ehelyett csak ugrottam egyet hátra, minek köszönhetően a szekrénynek ütköztem. Derek Hale állt előttem.
- Én nem tudom hol van Scott! - kezdtem pánikolni.
- Nem miatta jöttem, hanem miattad!
- Hogy-hogy miattam? Én nem tettem semmit! - mostanában mindenki meg van zavarodva?
-Nem, de láttál valamit! Így volt? - közelített felém.
- Nem én..én nem láttam semmit! - ráztam nemlegesen a fejem.
- Mi volt az? Hmm? Egy állat? Hegyi oroszlán? - hát ilyen nincs. Már csak az kell, hogy Derek-et is magamra haragítsam.
- Nem láttam semmit! - tagoltam a szavakat hátha így majd megérti. - Esküszöm! Én nem hazudok!
- Akkor mondd el újra!
- Mit mondjak, hogy nem hazudok?
- Mondd, hogy nem láttál semmit! - jött szinte teljesen közel. - Lassan!
- Nem..láttam..semmit! - már nagyon elegem van ebből a vallatásból. Az egész Scott miatt van. - Nem hazudok!
- Még valamit! - markolt bele a hajamba és oldalra fordította a fejem. - Nem ártana egy kivizsgálás! - célzott ezzel a nyakamra, amely miatta fáj.
Megfordult és egyszerűen csak elsétált.

Stiles

Már elég ideges voltam, mert Scott nem volt benn a suliban. A sokadik csörgésre végre felvette a rohadt telefont. 

- Igen! -szólt bele. 

-Végre! Nem kaptad meg az üzeneteimet? kérdeztem idegesen. 

-De..mind a kilenc milliót! 

- Van fogalmad róla, hogy mi van itt? Lydia-nak nyoma veszett, Jackson olyan, mintha egy időzített bombán ülne és meghalt egy újabb ismeretlen fickó. Muszáj lenne csinálnod valamit! - akadtam ki teljesen. Szinte már tomboltam a telefonba. 

- De mit? - értetlenkedett. 

- Valamit!- adtam meg az egyszerű választ. 

-Oké, majd később át..bal, bal bal bal! - kiabált a telefonba. Mit süketel ez itt?

Scott

 Miután leraktam a telefont - mondhatni nagyon felcseszte az agyamat Stiles - figyelmeztettem Allison-t, hogy forduljon le balra. A kanyar bevételénél a mellkasomra tette a kezét. 

- Bocsi, bocsi! Tisztára mintha az anyád lennék! - szabadkozott. 

- Nem gond! - nevettem. - Majd hazafelé felkapom a férfiasságomat!
Miután Allison leparkolt az út mellett az erdőbe, kiszálltunk és gyalog folytattuk tovább. Folyton a telefonját bámulta. Gondolom aggasztotta, hogy igazából bármikor lebukhatunk.
- Neked még mindig nem tetszik, igaz? - kérdeztem mosolyogva.
- Csak tudod, jó lenne valami alibi!
- Jó! Ha elkapnak, majd azt mondom, hogy az én hibám! - ha az igazat nézzük, akkor ennél voltak már sokkal hülyébb ötleteim is.
- Nem kell elvinned a balhét miattam. Én is akartam. - még szép, hogy akarta.
- Jó, mert ha elkapnak, én tuti bemártalak! - viccelődtem.
- Ó, tényleg?
- Még szép és el is hiszik. Miért ne? Egy dögös csajszi megkér, hogy töltsem vele a napot. Hogy mondhatnék nemet?
- Szóval képes lennél lazán odadobni, igaz?
- Dobni, lökni, tolni! - soroltam az opciókat.
- És mi van akkor, hogyha magammal rántalak? - fogta meg a pulcsimat.
- Segítségért kiáltanék!
- És ha ezt tenném? - kérdezte, majd a választ meg sem várva csókolni kezdett.
- Kiáltanék!
- És ha ezt tenném? - azzal a mozdulattal újból az ajkaimra tapadt, csak ezúttal sokkal hosszabb ideig.
- Kegyelmet kérnék! - válaszoltam megrészegülve a csóktól.
Mosolyogva puszit nyomott az arcomra, majd kézen fogott és húzott maga után az erdőbe.
Bocs Stiles, de azt hiszem, hogy a rengeteg fontos dolog még várhat egy kicsit!